HTML

Állás Wanted

Az oldal célja, hogy őszintén és köntörfalazás nélkül beszéljünk azokról a témákról, amik az álláskereséshez kapcsolódnak. Mi, az oldalon író bloggerek, mind átéltük az álláskeresés mélypontjait és ezekről nyíltan merünk beszélni, mert hisszük, hogy a tapasztalatainkból mások is okulhatnak! A saját tapasztalatainkon túl az érdekesebb beérkező olvasói levelek közül is megosztunk néhányat az ide látogatókkal!

Az álláskeresésről őszintén!

2009.03.03. 23:19 Hopeful John Doe

Olvasói levél - Álláskeresés - A főnök pici fia, avagy valaki, akinek hirtelen előről kellett kezdenie mindent

Címkék: vélemény élet munka olvasói levél levél állás álláskeresés állásajánlat munkanélküli kirúgás munkakeresés újrakezdés munkahely munkaajánlat főnök dolgozni állások munkák kirúgtak

Sziasztok,

 

bocsika, hogy sokáig nem írtam, de egy barátomnál töltöttem pár napot Sopronban.
Túl sok izgalmas nem történt velem leszámítva egy-két - szerintem - hihetetlen olvasói levelet, illetve azt, hogy behívtak állásinterjúra!!!

Na jó, ez kivételesen nem az én érdemen, egy haverom cégénél (nem övé a cég,  csak ott dolgozik) keresnek egy embert egy nem túl komplex munkára, de egész jól fizetnének, ahogy hallottam. Holnap megyek, szóval szorítani!!

 

Addig is élvezzétek az egyik pár napja érkezett olvasói levelet.

 

Kedves Hopeful John Doe!

 

Körülbelül 1 hete bukkantam rá a blogodra a google segítségével. Bevallom először rögtön visszaléptem ahogy megláttam miről is van szó. Aztán annyira furdalt a kíváncsiság, hogy mégiscsak visszaléptem. Szerencsére. Tetszik ez a blog, eddig még nem nagyon láttam hasonlót. Jó kezdeményezés arra hogy a munkakeresők megosszák tapasztalataikat egymással hogy könnyebb legyen a keresés.

Láttam egy olvasói levelet is, így gondoltam én is írok neked, bár az én történetem szerencsésebben alakult – legalábbis eddig – mint az említett hölgyé.

Tehát én egy 27 éves pécsi srác vagyok. Eleinte, úgy 14-15 éves koromig minden jól alakult. Apám sikeres üzletember, anyám egy sikeres üzletember felesége, én apuci kisfia. Mindenki elégedett. Papa, mama, gyerek, béke. Majd viták papa és mama közt. Később ebbe a gyereket, engem is belevontak. Aztán már nem múlt el nap anélkül, hogy ne veszekedtünk volna – sokszor órákon át. Aki ilyet már átélt, az tudja milyen is ez. A szüleim hirtelen megöregedtek, én egyre rosszabbul teljesítettem a gimiben, pedig azelőtt jó tanuló voltam.

Anyám barátnője ajánlotta a családterápiát. Harmadik őszén el is mentünk. Persze volt vérvizsgálat is, csak tudnám minek. Mivel azon a nyáron elég sokszor szétzuhantunk a haverokkal, tudtam, hogy az eredményem minden lesz, csak nem negatív. Ezért bevallottam apámnak, hogy a nyáron vagy kétszer elszívtam egy füves cigit. Próbáltam bűnbánónak tűnni és megígértem hogy nem csinálok több ilyet. Apám hitt nekem. Majd megérkezett a teszt eredménye: az elmúlt másfél évben az egyik legmagasabb eredmény volt az enyém. A szüleim egymást hibáztatták, így persze a terápia megbukott, a szüleim elváltak, én anyámnál maradtam.

Érettségi után (ami persze elég szörnyen sikerült, mert ekkorra már abszolút nem foglalkoztam a tanulással) apám nagy nehezen benyomott a BME közlekkarára. Közlekkar. Izgalmas.. Már az elején tudtam hogy ez nekem nem fog tetszeni. Bulik, lányok, tudatmódosítók. Tanulás semmi. Az első év után ki is buktam, tudtam hogy sem ezt, sem mást nem akarok tanulni. Minek? Nincs rá szükségem. Apám majd úgyis segít.

Így is lett. Munkát adott a cégénél, így visszaköltöztem Pécsre. Nem kellett túl sok mindent csinálnom – nem is bíztak volna rám semmi fontosat. A feladatom: a havi 230 ezres kezdő fizetés fejében néhányszor telefonálnom kellett, hogy kiosszak pár utasítást, és napi 6 órát az irodámban kellett ülnöm és úgy tennem, mintha valami baromi fontosat csinálnék. Természetesen mindenki tudta mi a helyzet. De apám volt az egyik fejes, így senki nem mert szólni.

6 éven keresztül minden ugyanígy maradt, csak a fizetésem növekedett nem kis mértékben. Aztán megtörtént amire még gondolni sem mertem. Apámat balesete érte. Nem volt szerencséje, belehalt. A céget a többi fejes átszervezte, persze senki nem volt hajlandó tovább eltűrni engem, rövid úton kitették a szűröm. Mivel nem igazán spóroltam (autó, saját bérelt lakás, nők, bulik) semmi megtakarított pénzem nem volt, így vissza kellett költöznöm anyámhoz. Kb. félévig ez ment, teljesen megtörtem. Rájöttem, hogy ha ezentúl valamit akarok, apuci már nem lesz ott a hátam mögött, hanem saját magamnak kell előteremteni a pénzt az életre – ami nyilvánvalóan nem lehet olyan pazarló, mint eddig volt. Próbáltam segítséget kérni a feltételezett barátaimtól, de a pénzem nélkül már emberszámba sem vettek.

Végül apám egy régi jó barátja tudott nekem munkát adni: unalmas, fárasztó, rosszul fizet, de legalább van. Talán pár év múlva összejön egy kisebb lakásra való.

Így tehát én nem tartozom a szabad kategóriába, mert sokakkal ellentétben van munkám – ezer köszönet érte – de folyamatosan keresem az új lehetőségeket, mert nagyon nem jó ez így. Szerencsére az angol jól megy, kiskoromban a szüleim erre nagy gondot fordítottak. De az angoltudásom édeskevés. Éppen ezért elkezdtem levelezőn egy főiskolát, mert tudom, hogy végzettség nélkül semmire sem fogok menni. A netes próbálkozásaim nekem is sikertelenek voltak, de keresek tovább. Hátha.

 

Hú most látom csak milyen hosszú lett. Remélem nem untattalak nagyon.

 

A bloghoz mégegyszer grat.

 

Sok szerencsét minden álláskeresőnek!

 

Üdv,

  J.

 

Hamarosan jelentkezem ismét, addig is írjatok levelet, ha meg szeretnétek osztani a történeteiteket másokkal!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://allaswanted.blog.hu/api/trackback/id/tr28978670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.