Sziasztok, kedves Olvasók!
Előszöris egy sajnálatos hibáról kell, hogy beszámoljak: a blog valamilyen rejtélyes módon elnyelte a második írásomat, szóval most ezt írtam meg ismét, ezt-azt átfogalmazva, hogy könnyebben olvasható legyen. Ezt olvashatjátok lentebb.
Tehát amit tudni kell, hogy Egerben születtem, itt is jártam középiskolába, majd ezután ideiglenesen Budapestre költöztem, hogy találjak magamnak valami munkát, és hogy tanuljak valami szakmát.
Ez még 2007-ben volt, és hatalmas szerencsémre egy családi jóbaráton keresztül beajánlottak egy férfiruházatot árusító boltba, ahol eladóként kezdtem el dolgozni, a minimálbérnél valamivel több pénzért. Emellett nem tettem le arról sem, hogy szerzek valami papírt, hogy esélyem legyen valami jobb munkára, így sok-sok kutakodás után (az egy külön sztori, hogy mennyi nem létező, lehúzós tanfolyamba botlottam bele az interneten...) sikerült találnom egy felsőfokú kereskedelmi szakképzést. Nagyon boldog voltam, hogy 5-6 éven belül rendesen fogok keresni, és nem lesz elérhetetlen egy saját lakás, egy kis autó, és ha úgy alakul, akkor a családalapítás sem lesz lehetetlen.
No, de vissza a valóságba! A tanfolyam 1 évig tartott, 2008. közepén járunk, amikor már érezni lehetett a válság előszelét. Engem egészen konkrétan kb. egy hónappal az oklevelem átvétele után létszámleépítés miatt elküldtek az üzletből (a prémium kategóriás férfiruházat iránti igény már akkor megcsappanni látszott), és így kénytelen voltam új munkát keresni, mert az albérletet, a telefont,a villanyt, stb. fizetni kell...
Olyan elvárásokkal indultam neki az álláskeresésnek, hogy azért ha elvégeztem azt a képzést (nem kis pénzért), akkor szerettem volna annak megfelelő munkát és fizetést találni. Hát, ez hiú ábránd volt, mint azt mindjárt Ti is meg fogjátok tudni.
Mit csináltam először? Mint szinte mindenki, én is vettem egy Expresszt, és elkezdtem bekarikázni a szimpatikus lehetőségeket. Budapesten és környékén keresgéltem, mert bíztam abban, hogy a fővárosban mégis több esélyem lehetne jól fizető melót találni. 2-3 héten keresztül rendületlenül vettem az Expresszt és a többi hirdetési újságot, és kitartóan telefonáltam, de egészen egyszerűen rengeteg falba ütköztem. Vagy már betöltötték az állást, vagy fel sem vették a telefont, vagy csak kértek egy önéletrajzot e-mailben, aztán soha nem hívtak fel utána...tapasztalatlan álláskeresőként még egy rendes önéletrajzot sem tudtam összeállítani, hiszen soha senki nem tanította meg nekem. A számlák meg egyre csak jöttek. Munkanélküli segélyt (amit álláskeresési járadéknak hívnak...milyen optimisták...) még kb. 2 hónapig kaptam, szóval ezalatt az idő alatt kellett valamit sürgősen csinálnom.
Biztosan többen is voltatok már hasonló nehéz szituációban. Hirtelen minden összeomlott, ami addig biztosnak tűnt, az önbecsülésemet a porig rombolta az a rengeteg visszautasítás, az a sok kudarc. Állás sehol nem volt a láthatáron (igazi Állás Wanted helyzet voltJ bocs a reklámért), én meg egyre inkább elvesztettem a reményt. Mindez nem több, mint 1 hónap alatt azért hatalmas zuhanás volt.
Ott tartottam, hogy gyakorlatilag bármilyen munkát elvállaltam volna, mert nem akartam az egyébként sem túl jó anyagi helyzetben lévő családomat még én is megterhelni. Szinte minden jellegű munkára jelentkeztem, de nem, és nem. Értetlenül álltam a probléma előtt, de nem adtam fel. Gondoltam, nem csak újság létezik, hát nekiálltam alternatív lehetőségek után kutatni.
A következő részben megtudhatjátok, mi tűnt a legjobb megoldásnak akkor, amikor teljesen kétségbeesetten kutattam állás után, nyakamban egy rakás számlával és egyre kevesebb önbizalommal és hittel.
Ha van véleményetek ezzel kapcsolatban, akkor kommenteljetek, írjátok le, mit gondoltok! Voltatok már hasonló szituációban? Ha igen, akkor mi volt a megoldás? Írjatok, kérdezzetek,beszélgessünk!
