HTML

Állás Wanted

Az oldal célja, hogy őszintén és köntörfalazás nélkül beszéljünk azokról a témákról, amik az álláskereséshez kapcsolódnak. Mi, az oldalon író bloggerek, mind átéltük az álláskeresés mélypontjait és ezekről nyíltan merünk beszélni, mert hisszük, hogy a tapasztalatainkból mások is okulhatnak! A saját tapasztalatainkon túl az érdekesebb beérkező olvasói levelek közül is megosztunk néhányat az ide látogatókkal!

Az álláskeresésről őszintén!

2010.02.03. 14:18 v.r

Indul az álláskeresés

 Sziasztok,

eleg régóta nem jelentkeztem az oldalon,  elég zsúfoltak voltak a napjaim , továbbra is rengeteg angolórát tartok, hogy el tudjam tartani magam, ami nem kevés időmet veszi el. Emellett az utóbbi hetekben több fontos változás is történt az életemben. 15 hónap után sajnos szakítottam a kedvesemmel, és mivel már egy ideje együtt laktunk, de a szakítás után ez nyilván nem maradhatott így, új albérlet után kellett néznem. Végül két régi barátommal költöztem össze, akik nemrég költöztek Budapestre. Sikerült egy elég szuper albérletet találnunk egy kifejezetten jó kötnyéken, és a lakás berendezésével is végzünk nemsokára.

Na de hagyjuk is a magánéleti dolgaimat, elvégre ez egy álláskereséssel foglalkozó blog lenne. Pár napom belül sikerül minden eddigi lemaradásom behozni, ami a még elintézendő dolgaimat illeti, és teljes gőzzel belevetem magam  az aktív álláskeresésbe. Bár jól keresek az angolórákkal, de nem akarok hosszú távon ezzel foglalkozni, óriási a motivációm, hogy a végzettségemnek megfelelő területen helyezkedjek el , és legyek sikeres az üzleti életben. 

Az álláskeresést online és offline formában is tervezem, már nézegettem a neten lévő magyar álláskereső oldalakat, mindenképpen teszek egy próbát náluk, és ezen kívül megpróbálok hagyományos módon is olyan munkához jutni, amiben úgy érzem van kreativitás és biztosított lehet az előremenetelem. 

Kíváncsi vagyok, hogy mi érdekel benneteket az álláskeresési folyamatommal kapcsolatban, ezért azt kérném , hogy írjatok meg, miről olvasnátok szívesen a postjaim között. 

Előszür valószínűleg az online lehetőségeket veszem számba, és készítek egy elemzást az álláskereső oldalakról, hogy ezzel is a segítségetekre legyek.

Legjobbakat,

Rudolf

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://allaswanted.blog.hu/api/trackback/id/tr901725438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása